• Miskolctapolca, Iglói út 15, 3519
  • 06 46 200 200

Az Avalon Park a Miskolc Város Turizmusáért díjat is kiérdemelte


Miskolc Város Napján – május 11-én vehette át a HELL ENERGY cégcsoport által létrehozott Avalon Park a Miskolc Város Turizmusáért díjat. Miskolctapolcán, a Bükk szívében felépülő családi szórakoztató- és élményközpont akkor még nem volt egyéves, mivel tavaly június 14-én nyitott. Az elismerés azonban járt, amit a következőkkel indokoltak: a beruházás egy komplex turisztikai attrakció, a régió és a környező országok meghatározó turisztikai létesítménye.

– Örültünk a díjnak, hiszen ez egy pozitív visszajelzés. De azt tapasztaljuk, a hozzánk érkező vendégek is elégedettek a szolgáltatásainkkal, szívesen térnek vissza hozzánk – mondta Tóth Eszter Anna, az Avalon Park kommunikációs és marketingigazgatója.

Az Avalon Park első ütemében az Európában is egyedülálló erdei elektromos gokartpálya készült el, valamint a 2500 négyzetméteres szabadtéri Maya Játszópark, a Sörkert, a szabadtéri színpad, a műfüves futballpálya. Majd az elmúlt egy évben folyamatosan bővültek az Avalon szolgáltatásai: megnyílt az olasz étterem és a gyönyörű, erdei környezetben található luxus hotel, a hozzátartozó 15 exkluzív HONKA rönkház és a csodálatos külső, belső wellness.

„A HELL újabb látványos beruházással bizonyította be, hogy a hátrányos helyzetű kelet-magyarországi régióban is lehet értéket teremteni” – fogalmazott Tóth Eszter Anna. – Az élménypark azzal a céllal jött létre, hogy teljes körű turisztikai szolgáltatást nyújtson, ahol – kortól és nemtől függetlenül – a család valamennyi tagja megtalálja a szórakozási, illetve aktív és passzív kikapcsolódási lehetőséget. A 2016-ra két ütemben megépülő Avalon Park a legnagyobb idei hazai komplex turisztikai beruházás. Tóth Eszter Anna hangsúlyozta azt is, a beruházás száz százalékban a környezettudatosság jegyében készült, így a park egész területén tiltott az autósforgalom, külön emiatt épült meg a 129 férőhelyes mélygarázs, míg a látogatók szállítását DOTTO vonattal és elektromos golfautókkal oldják meg.
 

Komplex szolgáltatás

A marketingigazgatót arról is kérdeztük, hogy a szűk egy év alatt mennyire sikerült felkerülniük a hazai, illetve a külföldi turisztikai térképre. „A számok azt mutatják, hogy jelentősen kivesszük a részünket a város, a régió turizmusából. Van olyan debreceni vendégünk, aki kijelentette, ha Miskolc, akkor egyértelműen az Avalon, és a barátainak is ezt ajánlja. De többen meglepődnek, amikor ellátogatnak hozzánk, akár szállóvendégek, akár fellépők. Élmény számukra a park, az itteni szolgáltatások, legtöbbször azt halljuk tőlük, olyan, mintha nem is Magyarországon lennének. De nem csak belföldi vendégek jönnek, szlovákok, németek, románok és angolok is érkeznek a hotelbe” – válaszolta Tóth Eszter Anna. A park komplex szolgáltatást nyújt a látogatóinak, de az Avalon csapata törekszik arra is, hogy a hozzájuk érkező turisták Miskolcot is megismerjék.
 

Helyi alapanyagok

– A teljes Avalon-beruházás, ami 7,8 milliárd forintba került, több mint 170 munkahelyet teremtett Miskolcon. Emellett fontosnak tartjuk azt is, hogy a helyi termelőktől szerezzük be az éttermeink alapanyagait. A cég lokálpatrióta hozzáállását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a parkhoz vezető utat saját költségen felújítottuk, ezzel is hozzájárulva a környéken lakók kényelméhez, biztonságos közlekedéséhez – hangsúlyozta Tóth Eszter Anna.

Logo

A sütikre vonatkozó irányelveinkkel és az Ön választásával kapcsolatosan felmerülő bármilyen kérdésével keressen meg bennünket.

A sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.

Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.


Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Cookie Domain
Session avalonpark.hu/
Az oldal működéséhez szükséges munkamenet / session cookie. A felhasználó böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések közt.
CookieConsent avalonpark.hu
Eltárolja a felhasználó sütikezelési nyilatkozatát az adott domain-en.
Csökkentett funkcionalitású Google Analytics google.com
Csökkentett funkcionalitású Google Analytics süti, mely személyes adatot nem tárol felhasználóinkról. Segítségével statisztikai adatokat készít a weboldal használatával kapcsolatban.

Funkcionális sütik

A funkcionális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, amelyek megváltoztatják a weboldal magatartását, illetve kinézetét, erre példa lehet az Ön által előnyben részesített nyelv vagy a régió, amelyben tartózkodik.
Jelenleg nincs ilyen süti az oldalon.

Marketing célú

A marketingsütiket a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára, valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat a tartalmakat közzétevő és a harmadik fél hirdetők számára.
Jelenleg nincs ilyen süti az oldalon.

Avalon Park Kft.

H-3519 Miskolctapolca,
Iglói út 15.

TELEFON: +36 46 200 200

EMAIL: informacio@avalonpark.hu

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez.


Feltétlenül szükséges sütik
3 süti

Funkcionális sütik
5 süti

Marketing célú
0 süti